We are Sansin.

We keep your home clean and our planet green.

#Organic #Bodyfriendly #Powerful
Sansin. nature, future & you

Mire figyelj vegán mosószer vásárlásnál?

Ma már számos folyékony öko és bió mosószer elérhető az erre fogékony vásárlók számára – webshopokban éppúgy, mint a boltok polcain. De vegyük végig az egyik közkedvelt és népszerű hazai márka kapcsán, hogy mire kell figyelnie azoknak, akik kimondottan vegán minősítésű termékkel szeretnék a ruháikat tisztítani?

A mosószerekkel az egyik legnagyobb probléma, hogy gyakran tartalmaznak környezetszennyező és/vagy egészségügyi kockázatot hordozó összetevőket – amelyek nem csak a környezetünket terhelik, de a szervezetünkre sincsenek feltétlenül pozitív hatással. A mosószerek kapcsán pedig azért is érdemes a szokásosnál nagyobb körültekintéssel eljárnunk, mert azokra nem vonatkoznak olyan szigorú címkézési szabályok, mint mondjuk az élelmiszerekre – így aztán az is előfordulhat, hogy egy-egy összetevő feltüntetésekor nem derül ki egészen pontosan, hogy az valójában milyen vegyületet is takar.

Hogyan induljanak el azok, akiknek számít, hogy a háztartársukba kerülő tisztítószer ne csak természetes eredettel rendelkezzen, de olyan növényi összetevőket is tartalmazzon, amelyek etikus, fenntartható forrásból származnak?

Segít a címke!

Mielőtt leveszünk egy ilyen terméket a polcról, fontos, hogy értsük, mit jelentenek az egyes feliratok a flakonon vagy a termékcímkén! Az első és legfontosabb: nézzük meg, hogy milyen vegán minősítéssel rendelkezik az adott termék!

Biztos találat: Vegan Society

A Vegan Society (Vegán Társaság) logója által jelölt termékek egészen biztosan 100 százalékosan vegánok. A szervezetet 1944 novemberében egy vegetáriánus csoport alapította azzal a céllal, hogy iránymutatást adjon azok számára, akiknek a hétköznapjaikban fontos szerepet játszik a veganizmus. A szervezet egyik legfontosabb alapeszméje, hogy az állatok ellen irányuló erőszakot meg kell szüntetni (éppen ezért ugyanúgy ellenzik az állatokból készült élelmiszerek fogyasztását, mint az állatkísérleteket – az orvostudományban vagy a kozmetikai iparban), illetve, hogy fel kell hagynunk a génmódosított termékek használatával. A Vegan Society emblémát csak azok a gyártók használhatják, amelyek a termékeiket vegánként határozzák meg, átesnek a hitelesítési eljáráson, megfelelnek a szigorú követelményeknek és befizetik az éves tagdíjukat, amelyet aztán a Társaság jótékony célra fordít.

Sansin mososzer

A nagy öko, bio, zöld árudömpingben, amikor akár jóval magasabb felárat is hajlandóak vagyunk fizetni egy-egy környezetbarát termékért, kimondottan fontosak lesznek a terméken lévő független minősítő szervezetek címkéi!  A vegán minősítés elnyeréséhez az alábbi követelményeknek kell megfelelni:

  1. A kozmetikum gyártásához tilos felhasználni bármilyen állati eredetű terméket vagy alapanyagot. A kozmetikum tejet és mézet sem tartalmazhat.
  2. A kozmetikumok vagy összetevőik tesztelése során tilos állatkísérletet végezni; ezt sem a gyártó, sem a gyártó által megbízott más személy nem teheti azt meg.
  3. Tilos bármilyen génmódosított alapanyagot használni.

Fontos jelzés (de nem 100 százalékos megoldás): USDA igazolás

Az USDA Certified Biobased (USDA hitelesítetten bió-alapanyagú) pecsét azt igazolja a fogyasztók számára, hogy a kereskedelmi forgalomban elérhető termék magas arányban tartalmaz biológiailag termesztett összetevőket – ami persze nem csak egyfajta „eredetigazolást” jelent, hanem egyben tudatos ösztönzése a makro szintű bioalapú (és biológiailag lebomló) összetevőket tartalmazó termékek iránti kereslet fokozásának is. A Sansin által forgalmazott univerzális folyékony mosószer vagy színes ruhákhoz való mosógél esetében ez az arány például kiemelkedően magas, azaz közel 80 százalékos – de a maradék 20 % körüli összetevő is természetes eredetű, jellemzően természetes ásványi anyagok oldott sóiból áll.